Forum Settings
Forums

Mit nézel? Hogy tetszik? / Mit láttál utoljára? Hogy tetszett?

New
Reply Disabled for Non-Club Members
Pages (3) « 1 [2] 3 »
Jul 20, 2011 12:14 PM

Offline
Jul 2010
16
jéé mostanában több animét néztem ami csoda tőlem mert általában mangát olvasok.^^"

Ma néztem a The Star of Cottonlandet. Nekem nem jött be túlzottan. Kicsit kiábrándító volt egy gyereket macskafülekkel tálkából enni látni.

Egy hete végre sikerült megnéznem a Karigurashi no Arietty-t az újabb Miyazaki filmet. Nagyon aranyos történet. Nekem valahogy rövidnek tűnt, de amúgy nagyon szép rajzfilm. Ha valaki pihenni akar és akar valami aranyosat és romantikusat nézni arra nagyon jó. A végével nem vagyok annyira elégedett. De azért részben igen. A főszereplő fiút nagyon bírtam.:)

A nyári szezonból én eddig az Usagi Drop-ot nézem, amit már mangában ismertem. De mintha az anime adna egy kis plusszt. Nagyon tetszik, nem hiszem hogy elkövetkezendőkben megváltozna róla a véleményem.X) Daikichi mintha kicsit tökéletes lenne(így női szemmel és nekemx)). Jó am az ed-je és az op-ja.:)

A Blood C első részét is megnéztem. És rám kiveti a hatását az, hogy láttam a Plusszos verziót is. Ha egy sima különálló animeként tudnám nézni talán folytatnám is.^^"

Úgy látszik a nyári szezonból az aranyos vonulat tetszett meg most.
Aug 10, 2011 8:12 AM

Offline
Aug 2011
4
Bleachet fogom majd nézni, ha végre vége a filler évadnak (nem tudom, nekem rossz úgy nézni, h arrancar arc után én belevágtam a mangába...). nagyon szeretem, szerintem nagyon jó anime, szinte minden harcot végigizgultam rajta. abból látszik, hogy mennyire szeretem, hogy 311 részt másfél hónap alatt, miközbe még javába suli volt, megnéztem. :D
Naruto shippuudent nézek rendszeresen, igyekszem beérni a sorozatot... már csak kb. 60 rész... ^^ de ez nekem valahogy annyira nem jön be, lehet hogy azért, mert már tudom mi van benne, de ez mondjuk más animébe nem zavart... :\
most amik futnak, abból Dantalian no Shoka-t és a No.6-ut nézem, azok nekem nagyon tetszenek. ^^ a Dantalian-ért különösen meg vagyok őrülve, már tűkön ülve várom a folytatást. :D
Aug 13, 2011 7:37 PM

Offline
Apr 2008
13
Üdv!

Én most kihasználom a nyarat, és sokmindent nézek egyszerre, a most futók közül aminek még várom is a következő részét, az az Ao no Exorcist, Dantalian no Shoka, Istuka Tenma no Kuro Usagi, No.6, Nurarihyon no Mago2 és Sacred Seven.

Viszont ma amikor a Kamisama no Memochou 6. részét néztem, a következőt láttam: katt. Újabb reklám...:D

(Ghost Huntot nem bírom szó nélkül hagyni, mivel egyik kedvenc okkulttal foglalkozó animém... sokkal komolyabb mint Bújj Bújj szellem!, és ha valakit érdekel az okkult téma, az rengeteget megtudhat belőle...
Blood-C-ben eddig elég nagyot csalódtam, mivel CLAMP-es dolgot vártam (szövevényes sztorival, váratlan fordulatokkal), de úgy néz ki, nagyon nem azt kapom... :( )
leeaAug 13, 2011 7:45 PM
"Kono sekai ni guuzen wa nai, aru wa hitsuzen." "Hane ga nai... naze?"
"...boku to onaji chi wo kurau bakemono ni natte? Nagai nagai toki wo boku to ikiru?"

Jan 10, 2012 11:58 AM

Offline
Dec 2011
10
Nem mostanában írtak ide, úgyhogy "frissítem" kicsit.

Jelenleg ezeket nézem:
- To Love-Ru (18/26)
- Tenjou Tenge (9/24)
- Lamune (5/12)

Utoljára néztem:
- Another
- Highschool DxD

Frissítve: 2012.04.04 - 01:05
TheASDGFXApr 3, 2012 4:05 PM
Feb 3, 2012 2:04 PM
Offline
Nov 2011
5
Mirai nikki még most is nézem és nagyon jó :D Tele van dilisekkel XD Meg hetente jön ki új Fairy Tail és Bleach manga és Guilty Crown anime nagyon jók mind (:
May 17, 2012 8:49 AM
Offline
Jul 2011
2
Sziasztok!

Jelenleg a Hoshizora e Kakaru Hashi-t nézem, 12részes vidám vígjáték szerű anime. :D
Eddig tetszik és tökéletes kikapcsolódást nyújt számomra. :D Elnevetgélek rajta. :D
Valamint a Kora wa Zombie Desu ka 2. évadját az Of the Dead-et nézem. Annál viszont az első évad jobban tetszett.

Hosszabb művek:
- One Piece
- Naruto Shippuuden
- Fairy Tail
May 30, 2012 9:51 AM

Offline
Aug 2008
2262
Számomra az Of The Dead sokkal viccesebb, mint az első évad volt.
May 30, 2012 11:54 AM
Offline
Jul 2011
2
Most már számomra is szimpatikusabb és végre alakot is kezd ölteni! :D Szóval most már én is így vagyok, ahogyan te. :D
Oct 18, 2012 1:51 AM

Offline
Jan 2009
230
Jelenleg itt tartok:

- Another: Így első ránézésre nem rossz. Kb elmegy
- Dance In The Vampire Bund: Nekem nem jön be. Kissé unalmas, egyben nem érdekes.
- Tari Tari: Utoljára 2 éve néztem ilyen átlagos iskolai animét. Annyi biztos hogy eddig jobb mint egy K-ON.

Amit hetente:
- K: Első epizód alapján semmis, és sok a kérdés.
- Btoom: Ez a bombás dolog nekem nem a szívem. Legalábbis úgy gondolom hogy megunható darab.
- Sword Art Online: A legnagyobb bukás nálam. Eddig jóformán semmi nem történt amire azt mondanám hogy respect. Semmi normális harc, helykitöltők, nyálcsorgatás, összecsapott történet, stb. Ha vége lesz, valószínű akkor tovább nézem.

Hosszú:
- Gintama: Egy újabb "never ending" anime amibe úgy 2-3 hete kezdtem bele. A Hitman Reborn után akartam elkezdeni, de már 3 éve ajánlgatták nekem, így eljött az ideje hogy nekikezdjek. Eddig a "megfelelő" kategóriába tudom sorolni.
Oct 18, 2012 3:23 AM

Offline
Feb 2011
59
@_aw Az Another nem rossz, viszont az utolsó pillanatokban meghalt a kedvenc szereplõm úgyhogy nem lett kedvenc.

És akkor magamról:

- K: Eddig egy részt láttam, Nem nyûgözött le
- Magi: Egy jó kis Alibaba/Szinbád stb utánzat. Szerintem nem lesz rossz.
- Code:Breaker: Hát nem tudom mit mondjak. Elsõ két rész után még mindig fura, debtalán lesz belõle valami
- Zetsuen no Tempest: Személy szerint kedvelem az ilyen drámai animéket. Remélem jó lesz.
- Robotics;Notes: Azt se tudom bele-e merjek kezdeni. A nitro+ az pozitívum, de amúgy ...
- Sword Art Online: Nem lenne rossz, de ez a folytonos skipelgetés az agyamra megy. Pedig ki lehetne jól egyészíteni. Mindenesetre az Accel World után azt hittem jó lesz, de a nyomába se ér.
- Naruto Shippuuden: Ha nem lesz vége a mostani arc után, dobom. Nem pazarlom az életem egy soha véget nem érõ szarra.

Nemrég nézett:
- Kami no Puzzle 1/2: Nem rossz bár jobbat vártam.
- Dakara Boku ha H ga Dekinai: Egy ecchi anime aminek valamiért nem emlékszem a végére. Talán nem véletlen. :D
- Hagure Yuusha no Estetika: A másik ecchi, ami kb ugyanolyan szar, bár talán egy picit jobb volt a feljebb lévõnél.
- Accel World: Hiába volt a fõszereplõ nyomi, a történet megérte a 10 pontot nálam. Várom a folytatását.
- Persona 4 The Animation: Mivel ez a játék alapján készült, azt kell mondjam kurva jó. A játék az nagy kedvencem, nemhiába öltem bele több, mint 300 órát. De a tökéletestõl messze van.

Nagyjából ennyi jutott most hirtelen eszembe. Pedig volt még egy pár számomra kincset érõ.
Oct 26, 2012 1:33 PM

Offline
Aug 2012
1858
Jelenleg a K-t nézem, de mivel éppen fut csak hetente egy résszel kell megelégednem :K. Valamint nézem a Kamisama Hajimemashita-t, de ezzel is ugyanez a helyzet... Viszont mindegyiknek nagyon jó a sztorija és teljesen megbűvölt.^^
Nov 3, 2012 5:59 PM

Offline
Aug 2011
53
Üdv!

Jelenleg az After War Gundam X-et nézem,nagyon érdekes, mert a sztorija úgy kezdődik,mint a legelső 0079-es Gundamé,de ebben a lázadók az összes kolóniát lelövik,és amikor a földbe csapódnak,majdnem az egész emberiség elpusztul.A megmaradt emberek a túlélésért harcolnak.A főszereplők szimpatikusak,a történet jó,az OP meg az Ending is ok.

Utoljára a Code Geasst láttam,tetszett,bár a főhős nem a legrendesebb,de azért nem rossz karakter.A sztori érdekes,a karakterek közül sok szimpatikus,zeneileg is rendben van,és poénos jelenetből is elég sokat tartalmaz:D Egyetlen negatívuma,hogy vannak benne kevésbé érdekes részek,főleg a 2. évadban,de nem túl sok.
Nov 4, 2012 12:54 PM

Offline
Apr 2010
256
Jelenleg most épp a K 5. részét csekkolom, de csalódtam az egészben. Gyönyörű anime, nulla mondani való.

Előtte meg csekkoltam a 18. SAO részt. Meg mindjárt megnézem a Jormungand 2. évad kövi részét. Meg sok minden :D
Nov 5, 2012 1:29 PM

Offline
Nov 2011
2316
Hy

Jelenleg sok mindent nézek amit főleg kiemelnék aza Btooom, Zetsuen no Tempest, Jormungand 2nd season ... nah szóval sokat az ősziekből :D amiket nézek azok eddig bejönnek az egyetlen amit csak elkezdtem aza Busou Shinki volt és rögötn dobtam is mert az nagyon nem nekem való. :D
Nov 5, 2012 2:01 PM

Offline
Feb 2012
3851
hm, hát jelenleg Fairy Tail, Naruto Shppuden (persze erre a 2re mindig kell várni amig új részt kiadnak..) ezenfelül Magi talán ez a 3 amit most intenziven nézek ezeken felül persze ha van idő / türelem akkor elkezdek vmi rövidebb már befejezett animét végignézni.. amit meg rendesen elkéne kezdeni az a SAO + Jormungand esetleg K :D
Nov 5, 2012 2:45 PM

Offline
Feb 2011
59
Tudom, hogy ez off-topic, de...

@Megmurdel Végre látok valakit rajtam kívül, aki a Zetsuen no Tempest-et nézi. \o/
Nov 5, 2012 3:15 PM

Offline
Nov 2011
2316
még ez is OFF :D
@Shadowthegod Örülök neki és akkor rá is kérdezek mangát olvastad? (persze én csak addig amíg volt angol translate)
Nov 6, 2012 3:21 AM

Offline
Feb 2011
59
Folytassuk az Off-ot. :D

@Megmurdel Nem. Az az igazság, hogy amíg animeként nem láttam, nem is tudtam róla de mostmár nem is kezdek bele. Viszont az elsõ rész után eldöntöttem, hogy mindenképp végignézem. Szerintem a 9 pontot mindenképp megérdemli, a 10 meg attól függ mennyire lesz tele "unalmas" részekkel. Viszont, mivel én szeretem az ilyen drámai animéket (Ga-Rei Zero is a kedvencem, még a Ga-Rei mangát is elolvastam csakhogy megtudjam a végét), valószínûleg 10 pontot adok majd rá (de ez még sok mindentõl függ).
Nov 6, 2012 4:21 AM

Offline
May 2008
1011
Shadowthegod said:

Viszont, mivel én szeretem az ilyen drámai animéket


Ha szereted a Drámát hogy-hogy nem nézted eddig meg a Kokoro-Connect-et? :D

Na de hogy hozzá szójak a topichoz bemásolom a Mondocon fórumra írt ugyan ilyen topicba küldőt üzenetem:



Minami-ke Okaeri: (+ 2 OVa)

Már épp ideje volt hogy befejezem ezt is főként hogy elég rég ültem rajta annak ellenére hogy szeretem a Minami nővéreket. A Sorozat történetileg hozta a formáját szóval ki érdemelt nálam egy 8/10

Hamarosan jön a 4. évad főként ezért volt ez most jó felkészítő.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Ore no Imouto ga Konnani Kawaii Wake ga Nai: (+ Special)

Már régóta szúrta ennek a animének a főhőse a szemem. És mivel elég nagy Imoto fan vagyok + Otaku téma is bejön így adtam neki egy esélyt. Nagyon hamar megszeretem. Főleg hogy egy olyan húgról van szó ami szöges ellentéte egy átlagos anime húgnak.

A special ráadásul egy alternatív endingel folytatja történetet ami különösen jó ötletnek találtam.

A Tv és a Special is mindketten megérdemli a szememben 9/10

És várom a 2013 folytatást.
Nov 6, 2012 6:17 AM

Offline
Feb 2011
59
@Haou Nem a drámát szeretem hanem ahoz a két animéhez (G-RZ, ZnT) hasonló drámaiakat. Ezen kívül a KC tartalmaz SoL-ot is, ami számomra már, mint mondtam, nem jön be. Plusz, bár nem tudom a KC mit is tartalmaz, de mind a G-RZ-ban, mind a ZnT-ben meghal egy karakter, ami a drámaiságot új szintre emeli, ezen kívül mind a kettõben elég szoros szerelmi szál van.
Nov 6, 2012 6:45 AM

Offline
May 2008
1011
Shadowthegod said:
@Haou Nem a drámát szeretem hanem ahoz a két animéhez (G-RZ, ZnT) hasonló drámaiakat. Ezen kívül a KC tartalmaz SoL-ot is, ami számomra már, mint mondtam, nem jön be. Plusz, bár nem tudom a KC mit is tartalmaz, de mind a G-RZ-ban, mind a ZnT-ben meghal egy karakter, ami a drámaiságot új szintre emeli, ezen kívül mind a kettõben elég szoros szerelmi szál van.


Sol részek itt kb egyenlőek a 0-val ha van is benne akkor szerintem kevés.
Történet 5 középiskolásról (?) szól akik egy klubnak a tagjai. Egy bizonyos naptól kezdve hirtelen különös dolog történik. Random időben és helyzetekben bizonyos ideig testet cserélnek a karakterek (2 fiú, 3 Lány). Ezt a jelenséget egy különös magát Heart Seed (Fusenkazura) nevező lény okoz a aki úgy társalog velük hogy megszáll valaki testét. Természetesen a jelenségek hatása alatt sok mindent megtudnak egymásról a karakterek, erősödik a barátságuk illetve természetesen vannak szerelmi szálak is.


Anime LN jelenleg 7 kötetnél jár ebből az anime 4. dolgoz fel... Minden kötetben más jelenséggel kel megbirkózniuk.

Anime 13 részként ment le tévében (5-5-3 arányban, 1-2-3 Kötet) illetve maradék 4 rész Speciálként tartják számon amit rendezvényen játszanak majd le hamarosan Japoknak illetve majd 2013.ban DVD fog megjelenni.
Nov 6, 2012 7:20 AM

Offline
Feb 2011
59
@Haou Ennyit tudtam nagyjából én is róla. Illetve ez után még kedvem is lenne belepróbálni, bár....hogy ebben mi a dráma azt nem tudom. o.o Inkább tûnik egy jó kis vígjátéknak. :D Mindenesetre egy próbát megér majd, de most el vagyok havazva egyéb dolgokkal.

Ui: Szerintem ezt inkább vigyük ki a topicból a fõoldalra ha majd válaszolsz erre. :D
Mar 28, 2013 4:30 PM

Offline
Jan 2009
230
Jelen esetben két overrated sorozatot követek párhuzamosan. Steins Gate amit úgymond "cserébe" kezdtem el, mivel az illetővel megnézettem két 12 epizódos sorozatot, így az a perfekt ha az általa ajánlottat is megnéztem. Guilty Crownt pedig a Steins Gate mellé választottam, mivel AA-n overrated illetve sokan lehúzzák, a legtöbb pedig a szokásos "Nagyon szar volt" nulla indok.

Ritka emberek közé tartozom, de a Steins Gate első öt epizódja minősíthetetlen dögunalom halmaz. Eddig a hetedik epizódig láttam, de most már csak átment az unalmasságba. Utánaolvastam AA-n milyen vélemények vannak, és nagy döbbenetemre rengeteg a hiteltelen elvakult túlértékelés. Ha valami nekem nem jön be a feléig, arra isten bizony én már nem tudok rányomni egy 10 pontot, ennek ellenére az elvakutság több embernél győzött. A több tucat 10 pontos meg nem megindokolt "Ez a világ legjobb animéje" típusú véleményező. A megjegyzések utánaolvasása után a 12. epizód után számíthatok valami jóra. Meglátjuk mi lesz belőle.

Guilty Crown egyelőre az elfogaható kategória, pedig mecha és ezeket többnyire nem szeretem. Nem mondom hogy isten király dolog, és voltak jelenetek amik nem tetszetek, de eddig nálam kicsivel jobb szénadombon áll mint a Steins Gate. Utánanéztem itt is a megjegyzéseknek, de konkrét indokokat nem tudtam olvasni csak a szarozásokat, illetve a hasonlítgatásokat hogy ez a Code Geass másolat.
Mar 29, 2013 12:32 AM

Offline
Apr 2012
883
A Guilty Crown szerintem jó volt. Egész jó a történet. A főszereplő hajlamos a karakter fejlődésre. Az első 10 rész mondjuk elég szenvedős, mert főhősünk totál inpotens... 15-20 között van egy jó húzás, meg masszív karakter fejlődés, amit a végén kb sutba dobnak azaz nem is teljesen inkább átviszik egy másik irányba. A főszereplő egyetlen nagy pozitívuma, hogy nagyon emberi és nagyon átlagosan reagál a különböző helyzetekre. Mondhatjuk azt, is, hogy code geassel szemben olykor hajlamos kinőni sounen mivoltát és ettől lesz jó sorozat. Mondjuk, nem egy világ megváltó mű, de jónak jó...
"They say a man never really knows himself... until his freedom's been taken away.
I wonder... how well do you know yourself. "
Mar 29, 2013 2:29 AM

Offline
Aug 2008
901
@The-AW-sama:
Steins;Gate: egy kicsit tényleg lassan indul be, de a második fele valami elképesztő. Én is pont így éreztem magam a 7. rész környékén, a végén meg rányomtam a 10-est :)
Guilty:Crown Nekem ezzel több problémám volt, mint illett volna, de Scaldar már leírta a dolgokat. Én személy szerint 7-est adtam rá.


Más:
Nekem most nem azzal van problémám, hogy mit néztem. Problémám azzal van, hogy nem tudom, mit nézzek.
Múlt péntek és most vasárnap között befejeződött/befejeződik a Bakuman. 3, a Boku wa Tomodachi ga Sukunai NEXT, a Gintama' (2012), a Magi, a Maoyuu Maou Yuusha, a Psycho-Pass, a Sakurasou no Pet na Kanojo és a Shin Sekai Yori. Amik nem érdekelnek annyira nagyon, azokat fel sem soroltam és így is 158 epizód összesen. Nem hiszem el, hogy ezek közül egy-kettőt nem lehetett volna egy szezonnal korábban vetíteni...
GorziusMar 29, 2013 2:33 AM
Mar 29, 2013 8:57 AM

Offline
Feb 2012
460
Én befejeztem most pár dolgot.

Natsume Yuujinchou Shi
Mindig is egy olyan anime volt ami sorozatról sorozatra felülmúlta magát, de ez talán még nagyobb ugrás volt a szokásosnál. Még fűszeresebb lett Madara és Natsume kapcsolata, még több lett a 2-3 részes story arc az egy epizódos shortok helyett. Nagyon sokat dobott, hogy mellék karakterek is bekerülhettek az ayakashi világba, ez már a korábbi sorozatban megkezdődött de itt teljesedett ki. Ritkán bukkantak fel a comedy elemek, de amikor igen akkor jól el voltak találva (egy ponton egész romcom jellegű lett a dolog, ami elég kellemes meglepetés lett). A végső múlt felidéző arc pedig talán az eddigi legmeghatóbb volt. Asszem ebből az anime kategóriából ennél többet már nem nagyon lehet kihozni.

Gintama': Enchousen
Szinte csak shounen arc-ok, nem az az arca a Gintamanak amit szeretek :(
Persze voltak jó poénok elszórva, de mondjuk ahhoz hasonlítva hogy startolt az előző sorozat, nekem elég unalmas volt.

Yuru Yuri
Hát ezt vegyük úgy, hogy nem történt meg :D

Az előzőekhez:
Steins;Gate: Lehet overrated, de szerintem közel sem rossz anime. Az események a második felében pörögnek fel. A sci-fi része vonzott engem leginkább. Az átlagos időutazós animéknél jóval vadabb elméleteket dobott fel (world line / attractor field theory), és ezt közfogyasztható és szórakoztató módon tette. Ezért megérdemel egy tapsot minimum. Ezek mellett eléggé meg tudja szerettetni a karaktereit az emberrel, a hatalmas fanbázisát valszeg ennek köszönheti.
Gulity Crown: Nem mertem még belefogni, igazából rossz nyelvek azt mondták a SAO elődje ^^
Mar 29, 2013 11:46 AM

Offline
Mar 2012
617
katz89 said:

Gulity Crown: Nem mertem még belefogni, igazából rossz nyelvek azt mondták a SAO elődje ^^



mint amikor azt mondták nekem hogy a naruto a bleach a fairy tail a berserk meg a GITS: SAC olyan mint a sao...

nézz meg egy recommendation listát is itt malon, pl a Darker Than Black ét... nem állok neki felsorolni hogy melyikeket dobnám ki onnan mert semmi keresnivalójuk ott, mert lemenne a nap. Valakinek Tetszik ez is meg az is, van bennük két hasonló karakter, akiknek ugyanolyan a hajszíne (vagy még az se gyakran,) és szia, egyből az az anime olyan mint a másik...

a Rosen Maiden meg teljesen olyan mint a Gosick a K és a Dantalian no Shoka mert mindegyikben vannak lolik... De akkor már ide sorolom a Kore wa Zombie desu ka? t is mert abban is vannak lolik, de az meg pont olyan mint a Kaibutsu oujo Szóval ha valaki megnézte a Cosette no shozou -t annak ez az összes tetszeni fog, ha utálta azt akkor meg mindet utálni fogja...


de minden animében vannak nők szóval az összesről ugyanez lesz a véleménye...
Mar 29, 2013 12:25 PM

Offline
Apr 2012
883
Apropó gorzius a Geass utolsó része a számodra, hogy hatott?
"They say a man never really knows himself... until his freedom's been taken away.
I wonder... how well do you know yourself. "
Mar 29, 2013 12:33 PM

Offline
Aug 2008
901
Scaldar said:
Apropó gorzius a Geass utolsó része a számodra, hogy hatott?
Hm... hadd gondolkozzam egy kicsit. Asszem valami ilyesmi:
"Mi... hogy... miva... baaazdmeeeeg"
Mar 29, 2013 12:44 PM

Offline
Apr 2012
883
=)
"They say a man never really knows himself... until his freedom's been taken away.
I wonder... how well do you know yourself. "
Mar 29, 2013 4:35 PM

Offline
Feb 2011
59
Hmm, most fejeztem be a Zetsuen no Tempest-et. Mit is mondhatnék, összességében nem volt rossz, de hagyott némi kívánnivalót. Mindenesetre én 10/10-et adtam rá és bárkinek ajánlom.
Mar 29, 2013 5:04 PM

Offline
May 2012
64
Én ma fejeztem be a Beck-et és szerintem egy igencsak jó és egyedi műről van szó.Nálam 9/10-et kapott, sajnos egy pici valami még kellett volna a 10 ponthoz :/ Zene rajongóknak egyébként kötelező darab (főleg akik gitároznak)

+

Amiket hamarosan befejezek (1-2 rész választ el a completedtől):
- Zetsuen no Tempest
- Zettai Karen Children (az új)
- Senyuu
- Boku wa Tomodachi 2nd
- From the New World
- OreShura

És sajnos a Fairy Tail is véget ér a holnapi nap...
LambohMar 30, 2013 6:30 AM
Mar 29, 2013 11:59 PM

Offline
Feb 2012
460
Jogos, bugyuta megjegyzések miatt nem kéne letenni valamiről. Majd egyszer meglesem Gulity Crown-t. Egyébként Scaldar leírása alapján lehet szimpi is lenne, van pár 'problémás' főszereplő akit szeretek (pl. Shinji NGE-ből).
Mar 30, 2013 1:58 AM

Offline
Aug 2008
901
Lamboh said:
Én ma fejeztem be a Beck-et és szerintem egy igencsak jó és egyedi műről van szó.Nálam 9/10-et kapott, sajnos egy pici valami még kellett volna még a 10 ponthoz :/
Gondolom az, ami a mangában az anime vége után következik. Nem is kis mennyiség, a 102 chapterből 30-31 lett feldolgozva animének.
Lamboh said:
És sajnos a Fairy Tail is véget ér a holnapi nap...
Még egy... eh...
Apr 1, 2013 1:39 AM

Offline
Apr 2010
256
Hát én is csatlakozom azokhoz, akik kivégezték a Zetsuen no Tempest.
Akkora hévvel indultam neki, hogy nagyon - ez a lendület sajnos a 13.-14. rész környékén megakadt, amikor a harcfonalát elvesztettük. Sajnáltam, akkor le is álltam vele, majd nehezen rávettem magam, hogy ha már a feléig eljutottam, akkor ne dobjam már. Ezt azért nem bántam meg.
Az utolsó részek visszahozták a harcot, viszont ez a múlt... ájáj. Meglepő nem volt, hála a spoiler mániámnak, viszont azért ügyes csavarokkal volt tele a történet és érdekes volt.
A rajzolásra semmi panasz, a zenék nagyon adták a hangulatot - viszont a történet, és az utált karakter miatt: 7 pontot adtam.
Apr 1, 2013 9:23 AM

Offline
Mar 2012
617
ha már zetsuen no tempest:

nekem pl nem tetszett, hogy a legelejétől nyilvánvaló volt hogy aika lesz az exodus mágusa, annyira hogy az már fájt.
de amugy szépen összerakták, az öngyilkosság például nagyon meglepett
Apr 1, 2013 1:09 PM

Offline
Nov 2012
509
Igen Aika kissé túl gyanús volt az op ed-ek nagyon adták, a csavarok jók voltak, de azért valahogy mégsem kerek, valahogy üresnek érzem az egészet, úgy érzem valami igen jót rakhattak volna össze ebből a világból de valami nagyon hiányzik az egészből. Egy picit pikkelek rá, mert ebből simán lehetett volna év animéje de a második fele már nem adta annyira. 7/10

psziho-passz :) A témája és az elgondolkodtató volta miatt kénytelen vagyok a GitS-hez hasonlítani. A nagy klaszikussal azért nem veszi fel a versenyt, de kegyetlenül jól van ez is össze rakva. Erősen gondolkodtam, hogy 9-est vagy 10-est adjak rá, de végül is a tizes mellett maradtam. Hiányoztak belőle az előreláthatatlan fordulatok, viszont a szereplők jó kidolgozottsága és a történet jó minősége miatt azért megérdemli.
(vagy csak én vagyok túl paranoiás, hogy rögtön megsejtettem az idilli rendszer mögötti világot vagy tényleg egy picit sablonos volt, hogy itt valami komoly légy úszik a leveseben?)
Good Luck ; Have Fun
Apr 2, 2013 1:29 AM

Offline
Aug 2008
901
Psycho-Pass:
Háát... A témája és az alapsztori jó. Csavarok kicsit hiányoznak.
Érzelmileg valahogy nyersnek éreztem. Nem mozgatott meg sem pozitív, sem negatív irányba, végig közömbös maradt számomra minden és majdnem mindenki. Emiatt 7-es és 8-as között vaciláltam, de végül is kapott egy 8-ast.
Apr 2, 2013 7:43 AM

Offline
Apr 2010
256
Csak nekem nem volt ennyire nyilvánvaló? :D szerintem egyszer néztem végig az openinget, az endinget egyszer se :DD
Apr 12, 2013 4:34 PM

Offline
Dec 2011
10
Nemrég fejeztem be a Tengen Toppa Gurren Lagann-t.
Hogy őszinte legyek sztem marha sok neki az a 27 rész.
Jobbra számítottam :/
Apr 12, 2013 4:56 PM

Offline
Aug 2008
901
TheASDGFX said:
Nemrég fejeztem be a Tengen Toppa Gurren Lagann-t.
Hogy őszinte legyek sztem marha sok neki az a 27 rész.
Jobbra számítottam :/
Igazából az első fele jó. Az X idővel később rész nekem sem tetszett annyira.

@birka:Eddig sikerültnem elolvasnom a spoileres hozzászólásodat. Eddig... Legközelebb kérlek használd azt a rohadt spoiler funkciót. Nem dísznek találták ki...
Apr 12, 2013 8:23 PM

Offline
May 2008
1011
TheASDGFX said:
Nemrég fejeztem be a Tengen Toppa Gurren Lagann-t.
Hogy őszinte legyek sztem marha sok neki az a 27 rész.
Jobbra számítottam :/


Gurren Lagan egy remek példa arra hogy egyesek hogy tudnak valami szeretni divatból.
Jó anime ezzel szerintem egyikőtök sem vitatkozna de tény és valo hogy vannak olyan pontjai az animének amiért nem lehet a legjobb mecha animének nevezni.

Rengeteg ilyen Top 10 Mecha animés vidit láttam ahol ha nem szerepelt akkor minden második Comment a Gurren lagan ért kiáltott. (Vagy Code Gease ért a riválisáért.)
Olyannyira semmibe veszik azt hogy ez az adott videó készítő véleménye hogy képesek hülyének vagy retardáltnak tartani a videó készítőjét csak mert képes volt ki hagyni a GL a listájáról.

Szóval ennek is elég visszataszító egy fan tábora van.
Apr 12, 2013 10:56 PM

Offline
Feb 2012
460
Nekem Tengen Toppa Gurren Lagann eleinte bejött, kreatívnak éreztem a világot amit alkottak. Majd 8-9. rész környékén azt hittem ez baromi jó lesz, mivel itt volt az össz character development és dráma 90%-a.
De ezután egy gyors rántással (még a 2. fele előtt) visszatért az egy dimenziós karakterekhez. Azaz mindenki erkölcsös jóratörekvő lovag, aki minden lehetetlen helyzeten felülkerekedik az akarat erejével. Lehet velem van a baj, de ettől én hányok :D


Hát én Tengen Toppa Gurren Lagann-ra emiatt fogok elsősorban emlékezni:
http://www.youtube.com/watch?v=pMdbsDj8_JU ^^

Azon meg mindig meglepődök amikore Code Geass-t más mecha-hoz hasonlítják. Engem annyira más miatt fogott meg a Code Geass, hogy kb fel se tűnt miközbe néztem hogy mecha.
Apr 12, 2013 11:09 PM

Offline
May 2008
1011
katz89 said:

Azon meg mindig meglepődök amikore Code Geass-t más mecha-hoz hasonlítják. Engem annyira más miatt fogott meg a Code Geass, hogy kb fel se tűnt miközben néztem hogy mecha.


Én még nem láttam a Code Geass-t így ugorhatok nekem megint hogy mi jogon tartom túl értékeltnek :D De ahogy eddig is minden hasonló túlértékelt cuccban igazam volt ezért ebben sem tévedhetek.

Itt mondjuk én most nem arra gondoltam hogy más mechahoz hasonlítják hanem arra hogy a többi fölé emelik természetesen divatból. ugyan úgy mint a Laganál.


De minden kategóriában van szerintem egy ilyen pl a Mahou shoujoban a (Madoka illetve az általam kedvelt Nanoha)

Azért a karakterei miatt lehet szerintem szeretni a Gurren Lagant :D

Apr 12, 2013 11:46 PM

Offline
Jan 2008
938
TTGL?

Egyik legjobb anime, amit valaha készítettek.
Use your brain before using your keyboard!
Apr 13, 2013 12:10 AM

Offline
Feb 2012
460
Ja, ezt a Code Geass mecha dolgot inkább úgy említettem meg mint saját furcsaságot. Érettem hogy gondoltad.

Haou-Judai said:
De ahogy eddig is minden hasonló túlértékelt cuccban igazam volt ezért ebben sem tévedhetek.
Hát szíved joga ha így állsz a dologhoz. Én azért ha egy sok éve magasra ratelt dolgot látok, merem feltételezni hogy ott valamit tényleg jól csinálhattak, és megpróbálom ezt megtalálni benne. Általánosságban attól hogy sok idióta fanja van valaminek, még nem feltétlenül rossz az.
Apr 13, 2013 12:55 AM

Offline
May 2008
1011
Junchi said:
TTGL?

Egyik legjobb anime, amit valaha készítettek.


Jó Anime ez nem vitás de ha már Gainax Mehca munkáit nézem akkor Gunbuster van az élen.

Amúgy pont tegnap néztem értékeléseid (Pl Dropped listád amit mellékesen érdemes lenne csökkenteni mert van benne pár mű ami nem érdemel ott helyet :D) :D Hát veled se értenék egyet sok mindenben.
Apr 13, 2013 4:26 AM

Offline
Aug 2008
901
katz89 said:
Ja, ezt a Code Geass mecha dolgot inkább úgy említettem meg mint saját furcsaságot. Érettem hogy gondoltad.
Igazából nem furcsaság. Igaz, hogy Code Geass-ben mechák vannak, de nem arra van kihegyezve.

Haou-Judai said:
Én még nem láttam a Code Geass-t így ugorhatok nekem megint hogy mi jogon tartom túl értékeltnek :D De ahogy eddig is minden hasonló túlértékelt cuccban igazam volt ezért ebben sem tévedhetek.
Na jó, tisztázzuk: SAO túlértékelt. Bár 8.34-es az átlaga és mindketten 8-ast adtunk rá, szóval azért lehet, hogy annyira mégsem. De Code Geass... Na az valami. Ennyire epic befejezést még sehol máshol nem láttam. Azt a második mondatot meg inkább vegyük úgy, hogy nem írtad le.

Haou-Judai said:
Amúgy pont tegnap néztem értékeléseid (Pl Dropped listád amit mellékesen érdemes lenne csökkenteni mert van benne pár mű ami nem érdemel ott helyet :D)
Hát... valóban van rajt pár nem oda való cím. De az enyémen is. Gondolom ugyanazon oknál fogva, korábban már kitárgyaltuk.
De most véletlenül rálestem katz listájára is, na ennyi epic dolgot még nem láttam drop list-en. Ráadásul ilyen töménységben.
Apr 13, 2013 4:35 AM

Offline
Sep 2008
2345
Gorzius said:

De most véletlenül rálestem katz listájára is, na ennyi epic dolgot még nem láttam drop list-en. Ráadásul ilyen töménységben.


wow és tényleg :D

katz, nem vagy semmi :D

hűű de Gorzius neked is milyen sok dropped-os van O_O
Apr 13, 2013 4:55 AM

Offline
May 2008
1011
Katz Listája amivel talán ne értek egyet:
Ginga Eiyuu Densetsu (Elvileg ez egy nagyon jó mű bár nem tudom)
Great Teacher Onizuka (Ezt láttam valameddig csak nem tom milyen okból on-holdomban van és azóta ki se bújt onnan)

De gyanítom a ti felháborodásotok ezekre mennek:
Baccano!
Cowboy Bebop
Fate/stay night (Hát igen... )
Shounen Fight Cuccok:
Fullmetal Alchemist: Brotherhood
One Piece

Gorzius said:

Haou-Judai said:
Én még nem láttam a Code Geass-t így ugorhatok nekem megint hogy mi jogon tartom túl értékeltnek :D De ahogy eddig is minden hasonló túlértékelt cuccban igazam volt ezért ebben sem tévedhetek.
Na jó, tisztázzuk: SAO túlértékelt. Bár 8.34-es az átlaga és mindketten 8-ast adtunk rá, szóval azért lehet, hogy annyira mégsem. De Code Geass... Na az valami. Ennyire epic befejezést még sehol máshol nem láttam. Azt a második mondatot meg inkább vegyük úgy, hogy nem írtad le.


Miért kéne egy úgy venni? SAO,lagan,Angel Beats,S;G.... kapásból Négy olyan mű amit ajnároznak de mégsem tökéletesek. Mindet előre megmondtam hogy túlértékelt és az is bárki bármit mond. Majd pont a CG lesz a kivétel.



Egyébként a te Droped listádból:
Detective Conan
Nichijou
Slayers
Yu Yu Hakusho
Yu-Gi-Oh! Duel Monsters/Gx

az amit kivennék...

esetleg még talán Gakkou no Kaidan... de az nem egy nagy szám :D elmegy kategoria.

És ha már havelmoo is írt ö listájáról:
Boku wa Tomodachi ga Sukunai
Ore no Imouto ga Konnani Kawaii Wake ga Nai
Yu Yu Hakusho
Reply Disabled for Non-Club Members
Pages (3) « 1 [2] 3 »

More topics from this board

» Mi az első szó ami eszedbe jut, ha azt mondom....[JÁTÉK] ( 1 2 3 4 5 ... Last Page )

AlexWalker - Nov 11, 2012

895 by tinshard »»
Aug 22, 2023 4:21 PM

» Kinek mi a kedvenc animeje.

Mottor - Sep 26, 2020

4 by Tollans »»
Apr 23, 2023 5:34 PM

» Animenyomozó - játék

Grandmagic13 - Aug 10, 2018

43 by Grandmagic13 »»
Nov 1, 2018 1:06 AM

» Melyik anime karakter van a képen? [JÁTÉK] ( 1 2 3 4 5 ... Last Page )

AlexWalker - Dec 11, 2012

573 by nagydarab »»
May 22, 2018 6:54 AM

» Nézted vagy nem?[JÁTÉK] ( 1 2 3 4 5 ... Last Page )

Grandmagic13 - Nov 15, 2009

858 by pintergreg »»
Apr 28, 2018 1:12 PM
It’s time to ditch the text file.
Keep track of your anime easily by creating your own list.
Sign Up Login